Elköltöztünk

 

Örömmel mutatjuk be nektek új honlapunkat :)

Zsebkönyvbatik blog

Mostantól ott találjátok a legújabb tartalmainkat, és az összes korábbi interjút is.

Köszönjük, hogy követtek minket. <3

Gina, Petra

"– Sosem fogsz újra járni. / – Fogd meg a söröm." – Ismerjétek meg Koncsek Dávid történetét

Nagyon megérintett minket Dávid története, aki 17 évesen egy baleset következtében lebénult. A kitartó terápiának köszönhetően mára látványosan elindult a gyógyulása. Lenyűgöző Dávid és családja ereje, hozzáállása.

"Merjetek álmodni, mert ha nincsenek álmaitok, nem tudtok mit megvalósítani. A lélek ereje pedig erősebb, mint a test sérülése."

Koncsek Dávid nőnapra ezzel a képpel kedveskedett a hölgyeknek
(fotó: Összefogás Koncsek Dávid gyógyulásáért facebook csoport)

Kérlek, meséld el, mi történt Dáviddal. Megható volt olvasni a legutóbbi posztot, amelyben Dávid azt nyilatkozta, hogy legszívesebben mindenkinek, aki támogatja a gyógyulását, adna egyet a kézilabdás eredményeiért kapott érmeiből, de annyi nincsen. A család adományokat gyűjt Dávid műtétjére, ami után lábra állhatna. Megkértük nagynénjét, Irént, aki kisgyerekkora óta neveli, hogy meséljen erről.

Irén: Dávidot 9 éves kora óta nevelem, végtelenül szeretetreméltó, kedves, jóérzésű gyermek volt. Most is az, de látom már azt is, hogy milyen komoly akarata van, amihez hihetetlen lelki erő párosul. Mindemellett továbbra is nagyon szerény, hatalmas szívű srác, és mi nagyon büszkék vagyunk rá. Bejegyzett sportoló volt, kézilabdázott, egészségtudatosan élt, céljai voltak. 

2018 novemberében, 17 évesen az iskola után dolgozni ment egy építkezésre, hogy karácsonyra pénzt gyűjtsön. Ott bontási munkálatokat bíztak rá a kamasz fiúkra. Dávid a tetőn dolgozott, amikor megcsúszott, és lezuhant 8 méter magasból. Életmentő műtéten esett át, háromszor élesztették újra. Majd fél évig volt az intenzíven. Nagyon nehéz időszak volt. Sokat sírtunk, sokat nem aludtunk, volt hogy a kórház előtt az autóban töltöttük az éjszakát mert rettegtünk, hogy elveszítjük őt. A műtét után már tudtuk, hogy négy végtagra lebénult. Felfogni sem voltunk képesek ezt sokáig. Az orvosok azt mondták, el kell fogadnunk, mert Dávid nem rehabilitálható.

Három év fekvés után ma már tudja mozgatni a karját, a kezét, mozog a válla, lapockája, meg tud fordulni az ágyban, ülésbe tudja húzni magát, támaszték nélkül képes megülni, törzsizmokkal tartja magát és csípőig van érzete. Ez hatalmas eredmény! Hogyan értétek el?

Irén: Egy éve kezdtünk gyűjtésbe. Soha semmit nem kértünk korábban, dolgoztunk, mindent a saját erőnkből értünk el és oldottunk meg. Nagyon nehéz kérni... De rákényszerültünk! Már a gyűjtésünk elején csatlakozott hozzánk Király Andrea, aki Dávid keresztanyja lett és a Dolorosa Alapítvány, akik nem csupán anyagi segítséget adtak, de komoly lelki támogatást is.

Nagyon sok jóérzésű, segítőkész ember is mellénk állt. Segítenek, biztatnak, támogatnak lelkileg is, adományokat küldenek. Ők a mi angyalaink! Nélkülük nem jutottunk volna el idáig. Dávidot az ő segítségük óta tudjuk vinni magán rehabilitációra.

Csepelre járunk RTMS Neurorehabilitációra, Xantus Rita vezető gyógytornászhoz, nála-vele értük el ezeket a csodálatos eredményeket. 

Honnan merítettétek ehhez a lelkierőt?

Irén: Dávid sosem adta fel, sosem fogadta el az állapotát. Ő mondta azt, hogy gyógyulni akar, és igazán élni, nem pedig tovább feküdni. Az édesapja és a Jóisten is rám bízta őt. Az én dolgom pedig az, hogy támogassam Dávidot, hogy elérje a céljait. Akik most segítenek minket, azoknak a jólelkű embereknek, hiszem, hogy a Jóisten a szívükre helyezte Dávidot. Ők jelentik számunkra a lelki támaszt is. 

Hol hallottatok arról a külföldi műtétről, ami után Dávid nagy eséllyel járni tudna? Epidurális stimulációról van szó. Elmondod röviden, hogyan segítene ez Dávidon?

Irén: Xantus Rita, a Neurorehab vezető gyógytornásza, de ennél számunkra már sokkal több, szinte családtag, ő találta ezt a műtéti lehetőséget. Ő intézi a Klinikával a levelezést is, elkísér minket a műtétre, fogja a kezünket. Az Epidurális stimuláció egy áttörő gerincvelő-sérüléskezelés, amely lehetővé teszi a betegek motoros, szenzoros és autonóm funkcióinak visszanyerését a sérülés szintje alatt. A műtét során gerincvelő-stimuláló eszközt ültetnek be a gerinc epidurális terébe. „Hídként” működik, felerősíti a megszakadt agyi jeleket, és a motoros működésért felelős területekre irányítja a sérülési szint alatt.

Dávid szeretett mozogni, kézilabdázott a balesete előtt
(fotó: Összefogás Koncsek Dávid gyógyulásáért facebook csoport)

Dávid, három év mozdulatlanság, és ahogyan te nevezted, “önismereti tréning” után elképesztő, mennyire pozitívan nyilatkozol mindig. Ezúton köszönjük a kedves nőnapi posztot. :) Tudjuk, hogy sokan megkérdezik tőled, így mi is beállunk a sorba: Honnan az erő és a derűlátás, amivel ilyen mértékben hatsz a környezetedre? Írtad, hogy ahogyan belül változtál, úgy kívül is. Mire gondolsz pontosan?

Dávid: A baleset után összetörtem én is, nagyon mélyre sodort, hogy lebénultam, és az orvosok is próbálták megértetni velem, hogy nem gyógyítható az állapotom. Lehettem volna hálás is azért, mert egyáltalán életben maradtam, és igyekezhettem volna bele is nyugodni ebbe. De én nem tudtam elfelejteni azt, milyen érzés mozogni, futni, kezemben tartani az irányítást a dolgok felett. Az álmaimhoz is ragaszkodtam.

Egész életemben küzdöttem valamiért, most pedig adjam meg magam?

A baleset után azt kellett volna elfogadnom, hogy a saját testem börtönébe kerültem, és kiszolgáltatott, magatehetetlen vagyok, és ez így is marad. Nem voltam erre képes.

Igen, mélyen voltam, de meddig lehet siratni az elvesztett jövő képemet? Ráadásul közben tavasz is lett, kisütött a nap, behallatszott a kórterembe az élet zaja, és a lányok továbbra is nagyon szépek voltak. (*olvadozunk - Gina, Petra) 

Éreztem, hogy még élek, érzek és a világ még mindig tetszett nekem. Rájöttem, hogy igazán élni akarok, nem pedig csak létezni! Ha képes vagyok magam elhatározni, hinni a gyógyulásomban, akkor akár meg is történhet. Nem volt már veszíteni valóm... Ahogy ezt kigondoltam és ragaszkodtam ehhez, az emberek is elkezdtek kicserélődni körülöttem. Úgy láttam, minden megváltozott. :) De az is lehet, hogy én már csak a szépet és a jót vettem észre, mert a többi nem érdekelt.

Így egyre vidámabb és reményteljesebb lett minden. Olyan emberek kerültek a közelembe, akik nem csak néztek, de láttak is engem, akik értettek. Mosolyogtak, bíztak és hittek bennem. Tudtam, hogy nem vagyok többé egyedül, mert ők velem vannak, és minden jó gondolatuk, imájuk segít engem.

Vizualizálod olykor, hogy jársz? A sikeres műtét és rehabilitáció után hová vezetne az első utad?

Igen, az álmaimban futok is.

Az, hogy hová mennék... Napról napra nő a listám, elég sok év maradt ki az életemből, amíg heverésztem. :D Az első utam haza vezetne. Egy csokor virággal kopogtatnék be a nagynéném ajtaján, hogy megköszönjem, hogy felnevelt és éjt nappallá téve, szívvel lélekkel ápolt engem. Ő volt az, aki mindig hitt abban, hogy egyszer újra lábra állhatok.

Biztosak vagyunk abban, hogy a hozzáállásotok miatt sikerült már ilyen messzire eljutni a gyógyulásban; nem a hibáztatás és a düh vezérli a mindennapjaitokat, hanem a tenni akarás és a célra való fókuszálás. Sok erőt adhat a történetetek más családoknak. Mi nagyon drukkolunk, és hisszük, hogy az eddigi példátlan összefogás folytatódik, összejön a műtéthez szükséges összeg! 

Irén, kérlek, üzenj valamit azoknak a családoknak, akik hasonló traumával szembesültek.

Irén: Sokszor eszembe jutnak a sorstársaink. Gondolatban megölelem őket, tudom, milyen reménytelennek tűnik minden, mennyire fáj. Akkora teher nehezedik az ember vállára, amit elképzelni is nehéz a kívülállóknak. Üzenem nekik, hogy nincsenek egyedül! Merjenek segítséget kérni, mert a világban nagyon sok jó ember van.

Dávid, kérlek, üzenj valamit azoknak a fiataloknak, akik hozzád hasonlóan megsérültek, vagy valami miatt megváltozott az életük.

Dávid: Merjetek álmodni, mert ha nincsenek álmaitok, nem tudtok mit megvalósítani. A lélek ereje pedig erősebb, mint a test sérülése.

Köszönjük szépen, hogy válaszoltatok a kérdéseinkre. Reméljük, az olvasókat is annyira megérintette a történetetek, mint minket. Szeretnénk felajánlani a könyveinket egy licitre, és a teljes összeget Dávid gyógyulására fordítani.

Irén: Szívből hálásak vagyunk a segítségetekért!

Kérlek, írjátok meg, hogyan lehet támogatni titeket.

A család Bankszámla száma: 10101470-57144200-01005007

Budapest Bank

Fogarasi Ervinné

Ha valaki külföldről szeretne utalni:

IBAN szám: HU05101014705714420001005007 

BIC: BUDAHUHBXXX Fogarasi Ervinné

Ha szeretnétek nyomon követni Dávid gyógyulását, és figyelemmel kísérni, szurkolni neki a műtéthez, csatlakozzatok a facebook csoporthoz:

Összefogás Koncsek Dávid gyógyulásáért

Kubina Zita bebizonyította, hogy az írást sosem lehet elég korán kezdeni

Egy újabb fiatal tehetséget van szerencsénk megismerni Kubina Zita személyében, aki még középiskolás, de már az Irodalmi Jelen is felfigyelt verseire.

"Egyre több ember vár el tőlünk egyre több dolgot, és így ez egyre nehezebbé teszi azt, hogy elégnek lássuk magunkat. Külsőleg és belsőleg egyaránt. Szerintem ez egy olyan harc, amit nap mint nap minden fiatal megvív azért, hogy tudjunk többek lenni, mint megfelelni vágyók."

Kubina Zita az Irodalmi Jelen folyóirattal

Gina: Tizenhatéves vagy, de már több versed megjelent az Irodalmi Jelen hasábjain. Úgy tudjuk, határozott elképzelésed van a jövőről, szorgalmasan tanulsz, mellette ontod magadból a verseket. Mióta írsz verseket?

Óvodásként sajátítottam el fizikailag az írást, már akkor vonzott az alkotás: fordított S betűkkel, meg nagy nyomtatott betűkkel írtam a kis történeteket. Igazából ez mindig jelen volt az életemben, nagyon természetes volt az, hogy én írok. Később realizáltam, hogy ez mégsem annyira természetes mindenkinek, és van, akinek nincs késztetése az írásra. Akkor gondolkoztam el azon, hogy komolyabban foglalkozzak vele, és nagyobb energiát fektessek bele.

Petra: Megmutattad szüleidnek is ezeket a verseket, vagy bárkinek?

Nagyon sokáig nem mutattam meg másnak a verseimet. Szerintem pár éve kezdtem el barátaimnak meg ismerősöknek megmutatni.

Gina: Hogyan néz ki nálad az alkotás folyamata? Van saját idősávod, amikor írsz, megtervezed a versek felépítését, vagy akkor írsz, amikor éppen ihletet kapsz?

Igazából régebben úgy volt, ha volt egy ihletettebb időszak, vagy nap, akkor írtam. 2019-ben eldöntöttem, hogy szeretnék tudatosan alkotni, és mindennap leülni írni. Nem az ihlettől tenni függővé, hanem attól, hogy ez része az életemnek meg a rutinomnak.

Gina: Mi inspirál a témaválasztásban?

Gyakorlatilag minden. Nagyon hétköznapi dolgok ihletnek meg, amin sokan szerintem nevetnének is. Van olyan, hogy egy koszos tányér a mosogatógépben, vagy a kaktuszom, ami a túllocsolás miatt megrohadt. Egyszer arról írtam novellát, hogy utaztam hazafele az ötös buszon, és a nagy tömegben elkezdtem érezni egy ilyen furcsa, májasszerű illatot. Körbenéztem, és láttam, hogy egy fiú nagy élvezettel, nagyon gyorsan falja be az ebédjét egy műanyag dobozból. Annyira felvidított, hogy hazáig mosolyogtam a maszk alatt, aztán gyorsan megírtam.

Petra: De jó, akkor jó nyitott szemmel jársz a világban.

Hát igen.

Gina: Milyen versformában alkotsz? Ez eldől előre egyáltalán?

Többnyire szabadverset írok. Rímeket annyira nem szoktam használni, azt gondolom, amiatt is, mert én még nem vagyok annyira tapasztalt és gyakorlott a költészetben, és a rím még inkább kötöttséget jelent, mint szabadságot. Viszont vicces, hogy a szabadvers formában a ,,szabadság” mégis ad paradox módon egy lüktetést, meg egy ritmust, amibe, ha egy-két sor után belehelyezkedek, akkor olyan dolgokat tud belőlem kihúzni, amit egy próza mondjuk nem tudna.

Petra: Szavalni is szeretsz?

Igazából régen nagyon szerettem, mert sokáig érdekelt a színjátszás meg a színház, viszont ahogy változtam meg jobban megismertem magamat, úgy rájöttem, hogy én csendesebben, magamban élem meg a világot, és sokkal jobban le tudom írni, meg tudom fogalmazni, azt, amit közvetíteni szeretnék a művészet által otthon, így magányomban, mint több ember előtt úgy, hogy beszélek. Úgyhogy, már kevésbé szeretek szavalni, de másokat hallgatni, színházba járni azt nagyon.

Gina: Akkor ezek szerint felolvasni sem szereted a saját írásaidat?

Nem igazán, de hogyha úgy adódik, vagy valaki megkér, akkor azért megteszem.

Petra: Milyen érdekes, hogy mondtad a színjátszást, mert közbe is akartam szúrni egy  kérdést, hogy nem gondoltál esetleg arra, hogy színjátszást tanulj? Mert olyan szépen ejted ki a szavakat, olyan szépen artikulálsz.

Gina: És zenélsz is. Milyen hangszeren játszol?

Nyolc évig zeneiskolában tanultam zongorázni, illetve itthon magamtól megtanultam gitározni és ukulelézni, és ez utóbbi a kedvencem. Nagyon sokat éneklek ukulelével, szinte mindennap előveszem azt a hangszert.

Gina: De izgalmas! Verseidet is szoktad énekelgetni?

Hogyha verset írok azt nem, viszont olyan van, hogy írok egy dalszöveget kifejezetten erre a célra.

Petra: Léptél már fel ilyen dalocskával?

Nem.

Zita kedvenc hangszere az ukulele

Gina: Tényleg nagyon sokoldalú vagy. Szerinted mennyire népszerűek a versek manapság? Mik a tapasztalataid, a kortársaid szívesen olvassák őket?

Én nagyon örülök neki, hogy azt tapasztalom, egyre népszerűbb, meg egyre divatosabb az, hogy verset olvasunk, és remélem, hogy ez így fog folytatódni továbbra is, és természetesebb, meg elterjedtebb lesz az, hogy valaki egy verseskötettel, vagy egy regénnyel a hóna alatt megy a városban, vagy az utcán.

Gina: Már említetted, hogy 2019-ben elhatároztad, hogy tudatosan foglalkozol az írással. A Baár-Madas Református Gimnáziumban tanulsz magyar-kommunikáció tagozaton, és Lackfi János kreatív írás csoportjához is csatlakoztál. Ez ennek az elhatározásnak eredménye lett? Segített valaki valaki ebben a döntésben?

Hatosztályos gimnáziumba járok. A felvételikor az vonzott nagyon, hogy volt lehetőségem magyar-kommunikáció tagozatra jelentkezni. Régóta tudtam, hogy - bár a reál tárgyakat is szeretem- erősen humános beállítottságú vagyok. Illetve az is számított a gimnázium választásakor, hogy ebbe az intézménybe jártam általános iskolába is, így már ismertem az épületet, a tanárokat.

A kreatív írást illetően én nem lettem volna olyan bátor, hogy magamtól jelentkezzek egy kurzusra, viszont a szüleimtől ezt kaptam karácsonyi ajándéknak. Nagyon örültem neki. Jó volt, mert nem nekem kellett elég bátorságot szereznem, hanem valaki segített. Azóta már a harmadik kurzusomat csinálom Jánosnál, és nagyon-nagyon sokat segít, úgy érzem, hogy nagyon sokat tanulok, meg sokat segít az, hogy egy kreatív meg szerető közösségnek lehetek a tagja.

Petra: Regényírásban, vagy novella írásban is gondolkodsz a jövőben, vagy egyelőre csak a versek?

Vicces, mert amúgy nekem inkább a próza a terepem. Úgyhogy nagyon érdekes, ha tényleg átgondolom, több versem jelent meg, mint prózám. Eddig novellám az Újforrásnál meg a Magyar Naplónál jelent meg, de több verset publikáltam egyértelműen. Igazából régen, amikor még nagyon kicsi voltam, mindig a regényírással foglalkoztam, de csak úgy elkezdtem, aztán abbamaradt a procedúra. Elkészült regényeimből négy van eddig, és most is dolgozom egyen. Talán az utóbbi kettő az, amin még szeretnék javítani, meg amit egyszer lehet, hogy elküldök valahova. De ez egy nagy álmom, hogy majd egy regényem megjelenjen. Illetve novellákat is írok, igen. Abból viszonylag sokat, mivel ugye Jánosnál is ezt szoktunk, úgyhogy novellám is sok születik,

Gina: Kortársaidtól milyen visszajelzéseket kapsz az írásaidra? Esetleg az osztályodban többen is írnak vagy foglalkoznak valamilyen művészettel?

Őszintén szólva annyira nem szoktam ezt híresztelni, hogy most megjelent egy versem, inkább az érdeklődőknek és a barátoknak elmondom, meg megosztom a saját facebook oldalamon, és aki látja, vagy akit érdekel el tudja olvasni. A magyartanárom és az olasztanárom az, aki szokta rendszeresen olvasni a verseimet, meg az írásaimat. És tőlük pozitív visszajelzést szoktam kapni, aminek amúgy nagyon örülök, mert az ő támogatásuk nagy szerepet játszik abban, hogy tudok írni, meg ebben előrehaladni. Viszont volt már olyan, hogy kortársaimtól kaptam üzenetet, hogy jólesett nekik olvasni egy versemet, vagy hogy megfogalmaztam egy olyan gondolatot, ami bennük is megvolt, csak nem tudták leírni, és ezek annyira jólestek, mert szerintem ez az igazi büszkeség, amikor eszköz tudok lenni abban, hogy valaki közelebb kerüljön önmagához, meg a saját gondolataihoz, azáltal, hogy én mondatokba fogalmazom a sajátjaimat.

Petra: Nyilvánvalóan szereted az irodalmat, no de furdalja az oldalunkat a kíváncsiság: mi a véleményed a kötelező olvasmányokról? Szereted őket olvasni?

Igen, hát ez egy nagyon kényes téma. Nehéz, mert azt gondolom, nagyon fontos, hogy ismerjük a klasszikusokat, meg tisztában legyünk velük. Én néhány műnél úgy érzem, hogy túl korán kerül a kezekbe. Ilyen például A Pál utcai fiúk, ami nagyon-nagyon jó regény szerintem, és nagyon sokat jelentett először is, amikor olvastam, ötödikesen. Viszont azt éreztem, hogy habár egy nagyon jó olvasásélmény volt, még nem értettem igazán a lényegét, az csak évekkel később csapódott le bennem. És ez más művekre is igaz talán, hogyha kicsit később olvasnák a diákok, akkor lehet, hogy több értelme lenne, vagy több kedvük lenne hozzá.

Gina: Akkor te is fontosnak tartod, hogy a klasszikusokat és a szépirodalmat ismerjék a fiatalok, csak időben kicsit el kellene időben csúsztatni.

Igen. Illetve hát, nyilván vannak olyan művek, amit nem annyira fontos, hogy olyan részletesen ismerjünk, de erről nem nekem kell döntenem.

Petra: De ha te dönthetnél, mit tennél be kötelezőnek?

Mindenképp több kortárs irodalmat olvastatnék a diákokkal. Mert néha azt érzem, amikor valakivel beszélgetek, és azt mondja, hogy ő utálja az irodalmat, hogy az, amit az iskolában látunk az irodalomból, az igazából csak egy része, és ez alapján ítéli meg sok ember, ,ezért nem olvas. Hiszen amikor kikerül az iskolából, végre megszabadul az irodalomtól, pedig igazából az irodalom sokkal több, mint ezek a nehezen olvasható, régies művek. Szóval mindenképpen kortárs, huszadik századi műveket. Illetve talán, tanárként több választási lehetőséget adnék, hogy érezhessék a diákok, az ő döntésük az, mit olvasnak.

Petra: Szerintem ezzel nagyon egyet tudunk érteni. És ha márt itt tartunk neked kik a kedvenceid? Költők, írók például.

Huszadik század költőit, meg íróit nagyon szeretem. Szóval gondolok itt Szabó Magdára, József Attilára, Radnótira, Pilinszkyre, Szabó Lőrincre, meg a többiekre. Őket nagyon is tudom ajánlani a kortársaimnak is. Mert habár valamennyire régebben keletkeztek ezek a művek, mégis annyira közeli, annyira aktuális az összes, legalábbis nekem. Meg kortárs irodalomból, ha magyar irodalomról beszélünk, én nagyon szeretem Finy Petrát, Lackfi Jánost, ugye, Dragomán Györgyöt, Szabó T. Annát, meg szerintem még nagyon-nagyon sok tehetséges fiatal költő meg író van, érdemes figyelni a kortárs irodalmat.

Gina: Milyen zsánerben szeretsz olvasni? Inkább a szépirodalmibb témákat szereted, vagy esetleg a szórakoztató irodalomból, mondjuk a romantikust, vagy fantasyt, vagy sci-fit, vagy ilyesmit?

Régebben általában szórakoztató irodalmat olvastam, romantikus könyveket, de főleg az utóbbi években nagyon próbálok figyelni arra, hogy szépirodalmat is olvassak. Ez nem azt jelenti, hogy nem olvasok emellett szórakoztató irodalmat, fontosnak tartom az egyensúlyt. Például Most, hogy nagyon sok szépirodalmi könyvet olvastam, olvasok egy kis könnyedebb romantikust, ami kicsit felüdít. Én nagyon kevés fantasyt olvastam eddig, amit sajnálok, mert szeretnék tájékozottabb lenni a témában.

Gina: Úgy tudjuk, hogy balettozol is. Ennek milyen szerepe van az életedben?

A tánc az nagyon fontos számomra, meg úgy önmagában a sport. Én sokáig úsztam, aztán hat évig szinkronúsztam, viszont volt egy sérülésem, és így abbahagytam a versenysportot. De utána visszamentem balettozni, mert a szinkonúszás mellett heti egyszer jártam balettra, kiegészítésként. Most már kizárólag balettozom, szóval csak azt csinálom önmagában. Nagyon-nagyon fontos számomra, azt érzem, hogy amikor mozgok, akkor tudok igazán kikapcsolni. Kattog mindig az agyam, nagyon túlgondolós ember vagyok, és amikor táncolok, meg mozgok és a testemre figyelek, összhangba hozom mindenemet, akkor tényleg teljesen ki tudom engedni a gőzt. Meg rendezem a gondolataimat, és ez amúgy jó hatással van az írásra is. Mostanában nem nagyon tudtam táncolni, mert lesérültem megint, úgyhogy ennek a hiányát nagyon érzem, és ez az írásban is meglátszott, érdekes módon. Viszont ettől függetlenül volt, hogy bementem a balettsuliba mankóval, és akkor vagy csináltam valami gyakorlatot oldalt, vagy beszélgettem a többiekkel, ott is egy nagyon jó helyen vagyok. Úgyhogy nagyon örülök ennek, mert támogató az a közeg, ahol vagyok, remélem, hogy hamarosan újra visszamehetek táncolni.

Petra: Hát drukkolunk, és gyors gyógyulást.  (Némó vakkantással csatlakozott a jókívánsághoz.)

Gina: Szabadidődben mivel szeretsz még foglalkozni? Van egyáltalán mindezek mellett szabadidőd?

Nincs sok, gyakran hiányzik, de ilyenkor, ha belegondolok, nem bánom, hogy ilyen nagyon sűrű, meg mozgalmas, sokszor rohanó az életem. Olyan típusú ember vagyok, aki állandóan csinálna valamit. Folyamatosan hajtom magamat, és egyébként néha tudatosan figyelmeztetnem kell magamat, hogy Zita, most ülj le, most pihenj egy kicsit. De hogyha tényleg van egy kis szabadidőm, akkor énekelek, vagy ha nyár van, akkor szörfözöm. Mert egyébként ez a nyári sportom. Sokat vagyunk a Balatonon, és szerencsés vagyok, hogy gyakran tudok a vízre menni. És egyébként vicces, mert onnan lehet tudni, ha aggaszt valami, vagy valamin rágódom, hogy fogom a deszkát meg a vitorlát és kimegyek a vízre. Nagyon kell nekem az a csendesség meg nyugodtság, meg ez a kapcsolódás a természettel, elemekkel; ilyen nagyon egyszerű létforma. Ilyenkor születnek meg bennem a legnagyobb döntések, meg a gondolatok. Meg ilyenkor tudok egyébként a legjobbakat beszélgetni Istennel, imádkozni, úgyhogy ez egy nagyon fontos idő a számomra.

Petra: A családod biztosan mindenben támogat. Van olyan tevékenység, amit szüleid javaslatára kezdtél el? A karácsonyi ajándék ugye ilyen.

Igen, az írás tulajdonképpen ilyen dolog, mert sosem kellett unszolni, hogy írjak, viszont a bátorítást mindig a szüleimtől kapom. Ők voltak azok, akik akkor, amikor a színjátszás felé nyitottam jobban, mondták, hogy ők úgy látják, mégis inkább az írás lenne az én terepem, abban tudnék jól kiteljesedni. És egyébként azért nagyon hálás vagyok, hogy olyasmi lehet az álmom, amit ők is teljes mértékig támogatnak, meg őket is büszkévé teszi, és örömöt szerez a számukra.

Gina: A covid miatt az elmúlt időszak sokkal elszigeteltebben telt, mint korábban. Mit tapasztalsz, mennyire vetette ez vissza a kortársaid kapcsolatait és szabadidős aktivitását? Neked miben változtak a kapcsolataid?

Nagyon sokaktól hallom, hogy megromlottak a kapcsolataik a covid miatt. És érdekes, hogy rám ez annyira nem jellemző. Én inkább a pozitív hatását tapasztalom, hogy azok a barátságok meg kapcsolatok, amik nagyon fontosak meg erősek, azok csak még inkább elmélyültek, még értékesebbek lettek a számomra. Úgyhogy nekem abszolút pozitív irányba terelte ezt.

Petra: Ha már itt tartunk, ugye ez egy nehéz időszak volt. Mit gondolsz, úgy egyébként, a kortársaidnak mi a legnehezebb mostanában? Itt nem csak a covidra gondolunk, hanem úgy egyéb, korspecifikus nehézségekre. Mit tapasztalsz, mik a nehézségek?

Szerintem a legnehezebb dolog, számunkra a megfelelés. Mert természetes módon ott van a családunk, a barátaink, tanáraink, akiknek meg kell felelni, de ott vannak a saját elvárásaink is. Egyre több ember vár el tőlünk egyre több dolgot, és így ez egyre nehezebbé teszi azt, hogy elégnek lássuk magunkat. Külsőleg és belsőleg egyaránt. Szerintem ez egy olyan harc, amit nap mint nap minden fiatal megvív azért, hogy tudjunk többek lenni, mint megfelelni vágyók.

Gina: Szoktál erről beszélgetni kortársaiddal? Ezt a témát ti szoktátok boncolgatni?

Igen, ez szerintem nagyon sokszor előkerül mostanában. Meg olyan is előfordult, hogy tanórán is beszéltünk erről, ami számomra nagyon jó volt.

Gina: Kihez tudtok fordulni tanácsért? Egy ilyen pedagógushoz, és a szülőkhöz, de kihez még?

Eleve azt gondolom, hogy segítséget kérni nagyon nehéz, és én amúgy nagyon hálás vagyok a társadalomnak, hogy ez egyre inkább elfogadottabb, meg egyre inkább buzdít rá mind a média, mind az, hogy az iskolákban most már vannak iskolapszichológusok, mentálhigiénés szakemberek vagy lelkigondozók, akik tudnak ebben segítséget nyújtani. Szóval ez már szerintem mindenképpen nagy dolog, hogy megvan a bátorítás és a lehetőség arra, hogy szakszerű segítséget kérjünk. De úgy gondolom, hogy ami segítséget megkaphatunk tanároktól vagy felnőttektől – és jó, ha megkapjuk – az a megértés és a pozitív megerősítés, mert nagyon szüksége van rá a fiataloknak.

Petra: Van példaképed?

Azt kell mondjam nincsen egy konkrét személy, aki a példaképem lenne. Inkább azt mondanám, hogy tulajdonságokban vagy mozdulatokban vannak, akik előttem járnak. Hogy példát említsek, felnézek például a balett tanáraimra, azért, mert végtelenül kedvesek, a nővéremre, mert nagyon törődő, vagy a nagypapámra, mert nagyon elkötelezett a munka iránt, vagy egy barátnőmre a közvetlensége miatt, megint más barátaimra a hitük miatt, és ezt még nagyon sokáig sorolhatnám.

Petra: Mi lenne a te különleges képességed, ha létezne a világunkban természetfeletti? :)

Vicces volt, mert ezen a kérdésen nagyon sokáig gondolkodtam. Ebből is látszik, hogy még nagyon tájékozatlan vagyok a fantasy témakörben, mert nem tudtam semmilyen kreatívat kitalálni. Viszont arra gondoltam, hogy ha lehetne valamilyen képességem, akkor az az lenne, hogy bármikor tudnék vizet varázsolni, hullámokat magam elé, és akkor szörffel tudnék közlekedni.

Gina: Üzenj valamit a kortársaidnak – és a szülőknek :)

Én azt üzenem, hogy ne féljünk a nehézségektől, mert az élet meg a kamaszkor nagyon nehéz, és gyakran érzem azt, és biztos mások is így vannak vele, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, hogy nem vagyok kontrollban, de sokszor tapasztaltam azt, hogy Isten ilyenkor is kontrollban van és a nehézségekből a végén csodálatos dolgok jönnek ki, és nagyon nagy tanulságok. Úgyhogy szerintem csak próbáljuk meg megélni azt, ahogyan formálódunk a mindennapokban, meg a nehézségekben is.

Nagyon örülünk neki, hogy vállaltad az interjút és beszélgethetünk egy ilyen fiatal tehetséggel. Köszönjük szépen!

Gina, Petra

*

Kubina Zita elérhetőségeit itt találjátok

Kubina Zita facebook oldal

Havi zsebszösszenet

 

Havi zsebszösszenet

 

Szurovecz Kittivel beszélgettünk, aki rendhagyó irodalomóráival közelít a fiatalokhoz

Kitti íróként és egy kamaszfiú édesanyjaként is helyt áll a mindennapokban. Tapasztalatairól beszélgettünk, és arról, hogyan közelít a fiatalokhoz.

„Mindig arra törekszem, hogy ráérezzek az adott gyereksereg hangulatára. Figyelem a reakciójukat, és abban a témában mélyedek el jobban, akár az irodalmat, akár a könyvkiadást, akár az újságírást tekintve, ami láthatólag leginkább érdekli őket. Mindig érzékenyek figyelek erre a jelekre, ezért még nem tartottam két egyforma irodalomórát. hiszen mindig arra hegyezem ki a mondanivalómat, ami érdeklődést kelt bennük, tehát ebben alkalmazkodom hozzájuk.”

Szurovecz Kitti

Kérlek, mesélj röviden arról, mióta írsz. Honnan jön az ihlet a történetekhez?

Szerintem én már akkor írtam, amikor tollat forgatni még nem is tudtam. Határozottan emlékszem, hogy öt-hatévesen, óvodáskoromban esténként, amikor nem tudtam aludni, bámultam a plafont és szőttem fejben a kis történeteimet, és ez roppant módon elszórakoztatott, így aludtam el. Később, tinédzserkoromban már naplót is írtam. Beleírtam mindent, örömömet, bánatomat, ami aktuálisan történt velem, és ez elég jó kis lelki terápiának bizonyult. Egyébként azóta is működik.

A történeteimhez az ihletet pedig minden esetben a való életből merítem. A velem és körülöttem történő dolgok érintenek meg annyira, hogy elkezdődjön bennem egy kreatív folyamat.

Milyen zsánerben szeretsz a leginkább olvasni és írni? 

Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Leginkább nem is tudok, mert számos zsánerben olvasok és számos zsánerben írok. Mindig az aktuális történetem az, ami a legközelebb áll hozzám. Most éppen egy szerelemes thillert írok, és most ez a kedvencem.

Szerinted milyen egy jó könyv?

Egyetlen mondatban tudnám megfogalmazni: nem lehet letenni, és még egy fő ismérve van, hogy elgondolkodtat. Tehát, az olvasottak nemcsak akkor van velem, amikor a kezemben van a könyv, hanem akkor is, amikor mondjuk este lefekszem, és másnap a metrón azon gondolkozom, hogyan folytatódhat a történet. A jó regény szerintem mindig foglalkoztatja az olvasót tovább és tovább és tovább, függetlenül attól, hogy már elolvasta.

Ezt tudatosan figyeled alkotás közben is

Én ösztönösen működök az írás során, úgyhogy nagyon kevés külső dologra figyelek oda. Ezen a ponton még nem foglalkoztat, hogy amit írok, az külső szemmel milyen. Arra törekszem, hogy maximálisan el tudjam magam engedni a történetszövés folyamán, és ne akarjak megfelelni senkinek és semminek, mert az a tapasztalatom, hogy abból születnek a legjobb dolgok, amikor az ember hagyja magát szabadon szárnyalni.

Hogy néz ki nálad az alkotás folyamata? Mindig tudod már az elején, ki lesz a célcsoport?

A célcsoportot nagyjából a történet jellegéből, zsáneréből, cselekményéből adódóan azért úgy be lehet lőni, bár hozzáteszem, ez sem foglalkoztatott soha. Mindig azt szoktam mondani, hogy nekem a célcsoport az érzékeny, gondolkodni tudó és szerető olvasó. Nyitott, kíváncsi. Ugye nem véletlen az, hogy mindig tabudöntögető témákban írok, tehát mindenképpen a szemeket szeretném nyitogatni magam körül a világban. Azok az emberek a célcsoportom, kortól és nemtől függetlenül, akik nyitottak erre.

Hogy néz ki nálam az alkotás folyamata? Általában hónapokig tartó tudatos tervezés. Tehát nagyjából én már kitalálom, mit fogok csinálni, amikor leülök, és az első karakter bekerül a képbe. Van egy váz a fejemben. Mindig tudom, hogy honnan, hova szeretnék eljutni. Tudom, hogy mi a történetnek a fő üzenete, ez az, amihez nagyon kötöm magam az írás során, hogy a lényeg ne vesszen el, amit valójában mondani szerettem volna. Ezt leszámítva hagyom magamat és a karaktereimet is szabadon mozogni abban a térben, amit teremtettem.

Az eddig megjelent 13 regényed közül melyiket sorolnád az ifjúsági kategóriába? Miért?

A legifjúságibb  ifjúsági regényem, szerintem az új regényem: A választás – Garaboncity meséi, ami ősszel jelent meg. Szerintem ez szól leginkább a tini korosztálynak a maga üzeneteivel. Kicsiben tanítja a fiataloknak a demokráciát, igyekeztem, hogy ez egészen észrevétlen maradjon az oldalakon. Ez egy titkos célom volt vele, de egyébként pedig a szórakoztatásukra mentem, hogy olyan könyvet írjak, amit van kedvük a kezükbe venni, és olyan jó érzés volt látni, amikor például a tizenhat éves fiam elmélyedt benne. Ez volt a legnagyobb siker ezzel a könyvvel kapcsolatban. Egyébként pedig ez a könyv a Csabai Garabonciás Napok rendezvénysorozat által ihletett történet, szintén személyes ügy. Annakidején húsz évvel ezelőtt kampányfőnök voltam a békéscsabai diákpolgármester választáson. Rengeteg csodás emléket őrzök onnan. Fantasztikus diákfesztivál volt ez az én időmben, és úgy éreztem, mindenfelé meg kell, hogy ismerjék. Ahogy látom, sikerült kedvet csinálnom hozzá, mert tényleg Békéscsabától Szombathelyig rendelik az olvasóim saját részre és a tinédzser gyerekeiknek is. Amire még büszke vagyok: a könyvet a Book24 az aktuális időszak legjobb ifjúsági regényének választotta.

Szurovecz Kitti: A választás - Garaboncity meséi

Tartasz rendhagyó irodalomórákat. Bemutatnád röviden azoknak az olvasóknak, akik nem ismerik?

Ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy ilyen szigorúan tartalmi elemekre épülő rendhagyó irodalomórát tananyaggal. Ez sokkal inkább egy motivációs beszélgetés a gyerekekkel arról, hogy miért jó dolog olvasni, miért éri meg olvasni. Ha olvasol, mennyivel leszel különb annál, aki nem olvas. Én hogyan lettem író, mit csinál egy író. Egyáltalán hogy kell elképzelni egy könyvnek a születését az első leütéstől a nyomdába kerülésig? Hogy kerülnek a könyvek az olvasók polcaira? Miért olyan drágák a könyvek? Mi mindenből épül fel egy kiadott példánynak a könyvesbolti ára? Sok-sok könyvkiadási apró kulisszatitok van, ami nagyon szokta érdekelni a gyerekeket. Nyilván ők a 14-18 éves korosztály, általában pályaválasztás előtt állnak, és nyitottan fogadják a történeteimet.

Ha jól tudom, az első rendhagyó irodalomóráidat A kisemmizett angyal című regényeddel tartottad. Miért pont ezt választottad elsőként?

Nem vagyok benne biztos, hogy ez volt az első, de az egyik ősszel egy nagyon fontos periódus volt az életemben, amikor sok-sok iskolát végigjártam ezzel a prevenciós előadással. Ugye a Kisemmizett angyal a prostitúcióban részt vevő kiskorúakról szól, és valójában prevenciós kötetként is funkcionál. Ezeken az órákon a kutatási anyagomat osztottam meg a gyerekekkel. Olykor elrettentő, olykor ijesztő, megindító történeteket, főleg női sorsokról meséltem nekik. Remélem, a fiatal lányok-fiúk, akik hallották ezt az előadásomat, még jobban fognak magukra vigyázni.

Mennyiben más A választás irodalomóra ehhez képest?

A választás irodalom órán gyakorlatilag elmesélem a Csabai Garabonciás Napok történetét, és az én személyes emlékeimet. Ezek néhol viccesek, máshol meghatók. Nagyon sok a nevetés ezen a rendhagyó irodalomórán. Általában, akik ott voltak, alig várják, hogy utána olvashassák a könyvet, keresik a könyvet. Egy-egy ilyen alkalom után nagyon sok gyerek felveszi velem a kapcsolatot Facebookon vagy Instagramon és megrendeli dedikálva, úgyhogy mondhatom, hogy szeretik.

Kik veszik fel veled a kapcsolatot, hogy tarts egy ilyen órát az iskolában?

Általában könyvtárak, könyvtárosok. Minden megyében van egy úgynevezett KSZR (Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer – a szerk.) könyvtár rendszer. Ők azért felelősek, hogy a kistelepüléseket ellássák kultúrával. Én általában kistelepülések iskoláiban, könyvtáraiban szoktam előadni. Ők remekül megszervezik nekem ezeket a körutakat, és azt kell mondjam, hogy mindig nagyon élvezem ezeket.

Mennyire aktívak egy ilyen foglalkozáson a fiatalok? 

Ez változó. Tényleg nem mindegy, hogy egy adott napon éppen milyen hangulata volt az osztálynak, amikor bementem. Én úgy érzem, általában azért sikerült őket feloldanom. Ha a pedagógus nincs a teremben, mert van, hogy úgy döntenek, egyedül hagynak velük, akkor általában mindig oldottabb a hangulat. Én elég könnyen tudok a gyerekekhez kapcsolódni, és nagyon jól szoktuk magunkat érezni. Mindig arra törekszem, hogy ráérezzek az adott gyereksereg hangulatára. Figyelem a reakciójukat, és abban a témában mélyedek el jobban, akár az irodalmat, akár a könyvkiadást, akár az újságírást tekintve, ami láthatólag érdekli őket. Mindig érzékenyek figyelek erre a jelekre, ezért még nem tartottam két egyforma irodalomórát. Hiszen mindig arra hegyezem ki a mondanivalómat, ami érdeklődést kelt bennük, tehát ebben alkalmazkodom hozzájuk.

Volt olyan mondat, kérdés, vagy bármi, ami szívmelengető volt vagy megrendített egy ilyen alkalmon?

Az egyik, ami eszembe jutott: minden rendhagyó irodalomóra végén sorsolok ki egy-egy ajándékkönyvet, abban a témában, amiben tartottam az előadást. Most éppen ősszel A választás-Garaboncity meséiből kapott egy példányt minden osztályban egy-egy kisfiú-kislány. Volt nekik szövegértési feladat, utána bedobtuk kalapba a neveket a megfejtésekkel, és akkor kihúztuk a két nyertest. Az egyik nyertes kisfiúra így legyintett is a tanár: Á, ő a büdös életben nem vett a kezébe könyvet. Ez a kisfiú másnap írt nekem a Facebookon, hogy nagyon jó a könyv, és azóta sem tudja letenni, ez az első regény, amit olvas. Az ilyenek azért úgy megmelengetik a szívem.

De nagyon édes volt az is, amikor Okányban tartottam előadást egy osztálynak, ami úgy nyolcvan százalékban lányokból állt. Az óra végén mindig meg szoktam kérdezni, hogy van-e valami kérdésetek. Bármit lehet kérdezni, nyugodtan, ne szégyenlősködjetek, mondjátok. Az egyik kislány félénken megszólalt az első sorban: Megnézhetjük a körmödet? Annyira cuki volt.

A fiatalok szeretik Kitti rendhagyó irodalomóráit

Szerinted mi okozza a legnagyobb nehézséget a fiataloknak?

Globálisan, én azt hiszem most a világban mindenhol jelenlévő bizonytalanság, motiválatlanság. A pandémiával együtt járó megváltozott helyzet. Még mindig nem igazán látjuk, hogy mik lesznek ennek a hosszútávú hatásai. Nagyon is érthető, ha a mostani gyerekek, fiatalok baromira talajvesztettnek érzik magukat, hiszen mi felnőttek is nagyon nehezen álljuk a sarat ebben a bizonytalanságban, hát még ők, akiknek most indul az élet és el kellene dönteni, hogy mit kezdjenek vele. De ilyen körülmények között nagyon nehéz. Szakmák tűnnek el a süllyesztőben, mindenféle változások vannak. Lehet, hogy a tegnapi álmodat ma már nem tudod megvalósítani. Mindig változni, változni, változni kell, és ez bizony lélekőrlő.

Hova fordulhatnak ma a fiatalok tanácsért? 

Most mondanám, hogy a felnőttekhez, de igazából a felnőttek sem tudják, hogy mi lesz. Ráadásul azt hiszem, hogy az én fiam esetében én vagyok az utolsó ember, akihez tanácsért fordulna. Sőt, a kéretlenül adott tanácsimat sem fogadja meg. Csak maximum utólag mondja el, hogy anya igazad volt, tényleg kabátot kellett volna vennem, mert ha így tettem volna, akkor lehet, hogy most nem lennék egy hete betegen itthon. Bár tudnám. Nem tudom, hogy mi számukra a helyes iránymutatás, és hatalmas felelőssége lenne annak, ha most azt mondanám, ehhez, vagy ahhoz forduljanak tanácsért.

Én tudjátok kihez szoktam? Van egy – ahogy én hívom - felsőbbrendű énem, aki mindig egy kicsit kívülről nézi a kis Kittikét, hogy mi mindent csinál itt a világban. Hiszek abban, ha valami nem úgy alakul, ahogy kellene, akkor ő rám fog szólni, és jelezni fogja, hogy változtassak. Picit ez ilyen önmegfigyelő státusz, de nekem ez működik a legjobban azt hiszem, hogy lásd, mit csinálsz, hogy legyél mindig tudatában annak, amit csinálsz. Ha már nem működik az, amit csinálsz, akkor változtass annak érdekében, hogy később jobb legyen.

A fiatok, Ádám is kamaszkorban van. Hogyan élitek meg ezt a korszakot? 

Hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel tarkítva. Ádám érdekes karakter. Jó a humora, rengeteget lehet nevetni vele, de csak amikor kedve van hozzá. Ugyanez igaz a beszélgetésekre is. Meg kell találni, amikor éppen nyitott arra, hogy dumáljunk, és olyankor bármennyi feladatom is legyen, el kell dobni kapát kaszát és beszélgetni vele. Egy kamasznál természetes, hogy van már igénye az intimitásra, hogy legyen saját tere. Meg kell találnunk azt a pillanatot, amikor ő nyitott arra, hogy hozzánk kapcsolódni tudjon. Máskülönben csúfos kudarcot vallunk, és nagyon rossz lesz a vége. Nálunk is vannak veszekedések, ezt azért elárulom, kamaszkorból kifolyólag, de egyelőre még sose feküdtünk le úgy este, hogy reggel még harag lett volna a szívünkben. Erre azért odafigyelünk.  

Üzenj valamit a kamaszoknak - és a szüleiknek! :) (Akár Ádámnak is üzenhetsz ;) )

Majdnem azt mondtam, hogy hajrá Kovács néni! Tudjátok, ahogy az a vicc van: az idős néni elmegy az orvoshoz, különféle problémákkal, és kiderül, hogy végstádiumú rákja van, és hát esélye sincs már arra, hogy meggyógyuljon. Néhány hét múlva el fog menni. Ezt az orvos őszintén meg is mondja neki, majd a néni a végén megkéri az orvost, hogy doktor úr, azért mondjon valami biztatót is. Erre azt mondja a doktor úr, hogy hajrá Kovács néni! Ezt tudom üzenni a kamaszoknak és szüleiknek. :)

Meg azt, hogy bármilyen nehéz is most a világ, tényleg minden elmúlik egyszer. Ez a pandémia is a múlté lesz, egyszer már csak a történelemkönyvekben olvasnak róla. Minden generációnak kijárt valami. Van, akinek egy háború, van, akinek egy ’56 akár, van, akinek egy rendszerváltozás, van, akinek meg most egy világjárvány. És van, akinek ezek együttese is. Az emberiség, ugyan nem sérülésmentesen, de nagyon sok mindent túlélt már. Ennek a sok mindennek a lenyomata ott marad a lelkünkben transzgenerációs szinten is, és nem egyszerű ezekkel a sebekkel együtt élni. A következő években mind a szülőknek, mind a gyerekeknek elképesztően fontos lesz, hogy a pandémia lelki feldolgozása ne maradjon el. Hogy foglalkozzunk a lelkünkkel, és ha úgy érezzük, segítségre van szükségünk, merjünk kérni.

Köszönjük szépen, hogy válaszoltál a kérdéseinkre!

Gina, Petra

*

Kitti szerzői oldalai

Facebook: https://www.facebook.com/gyemantfiu

Instagram: https://www.instagram.com/kitti.szurovecz/