Havi zsebszösszenet

 

Szurovecz Kittivel beszélgettünk, aki rendhagyó irodalomóráival közelít a fiatalokhoz

Kitti íróként és egy kamaszfiú édesanyjaként is helyt áll a mindennapokban. Tapasztalatairól beszélgettünk, és arról, hogyan közelít a fiatalokhoz.

„Mindig arra törekszem, hogy ráérezzek az adott gyereksereg hangulatára. Figyelem a reakciójukat, és abban a témában mélyedek el jobban, akár az irodalmat, akár a könyvkiadást, akár az újságírást tekintve, ami láthatólag leginkább érdekli őket. Mindig érzékenyek figyelek erre a jelekre, ezért még nem tartottam két egyforma irodalomórát. hiszen mindig arra hegyezem ki a mondanivalómat, ami érdeklődést kelt bennük, tehát ebben alkalmazkodom hozzájuk.”

Szurovecz Kitti

Kérlek, mesélj röviden arról, mióta írsz. Honnan jön az ihlet a történetekhez?

Szerintem én már akkor írtam, amikor tollat forgatni még nem is tudtam. Határozottan emlékszem, hogy öt-hatévesen, óvodáskoromban esténként, amikor nem tudtam aludni, bámultam a plafont és szőttem fejben a kis történeteimet, és ez roppant módon elszórakoztatott, így aludtam el. Később, tinédzserkoromban már naplót is írtam. Beleírtam mindent, örömömet, bánatomat, ami aktuálisan történt velem, és ez elég jó kis lelki terápiának bizonyult. Egyébként azóta is működik.

A történeteimhez az ihletet pedig minden esetben a való életből merítem. A velem és körülöttem történő dolgok érintenek meg annyira, hogy elkezdődjön bennem egy kreatív folyamat.

Milyen zsánerben szeretsz a leginkább olvasni és írni? 

Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Leginkább nem is tudok, mert számos zsánerben olvasok és számos zsánerben írok. Mindig az aktuális történetem az, ami a legközelebb áll hozzám. Most éppen egy szerelemes thillert írok, és most ez a kedvencem.

Szerinted milyen egy jó könyv?

Egyetlen mondatban tudnám megfogalmazni: nem lehet letenni, és még egy fő ismérve van, hogy elgondolkodtat. Tehát, az olvasottak nemcsak akkor van velem, amikor a kezemben van a könyv, hanem akkor is, amikor mondjuk este lefekszem, és másnap a metrón azon gondolkozom, hogyan folytatódhat a történet. A jó regény szerintem mindig foglalkoztatja az olvasót tovább és tovább és tovább, függetlenül attól, hogy már elolvasta.

Ezt tudatosan figyeled alkotás közben is

Én ösztönösen működök az írás során, úgyhogy nagyon kevés külső dologra figyelek oda. Ezen a ponton még nem foglalkoztat, hogy amit írok, az külső szemmel milyen. Arra törekszem, hogy maximálisan el tudjam magam engedni a történetszövés folyamán, és ne akarjak megfelelni senkinek és semminek, mert az a tapasztalatom, hogy abból születnek a legjobb dolgok, amikor az ember hagyja magát szabadon szárnyalni.

Hogy néz ki nálad az alkotás folyamata? Mindig tudod már az elején, ki lesz a célcsoport?

A célcsoportot nagyjából a történet jellegéből, zsáneréből, cselekményéből adódóan azért úgy be lehet lőni, bár hozzáteszem, ez sem foglalkoztatott soha. Mindig azt szoktam mondani, hogy nekem a célcsoport az érzékeny, gondolkodni tudó és szerető olvasó. Nyitott, kíváncsi. Ugye nem véletlen az, hogy mindig tabudöntögető témákban írok, tehát mindenképpen a szemeket szeretném nyitogatni magam körül a világban. Azok az emberek a célcsoportom, kortól és nemtől függetlenül, akik nyitottak erre.

Hogy néz ki nálam az alkotás folyamata? Általában hónapokig tartó tudatos tervezés. Tehát nagyjából én már kitalálom, mit fogok csinálni, amikor leülök, és az első karakter bekerül a képbe. Van egy váz a fejemben. Mindig tudom, hogy honnan, hova szeretnék eljutni. Tudom, hogy mi a történetnek a fő üzenete, ez az, amihez nagyon kötöm magam az írás során, hogy a lényeg ne vesszen el, amit valójában mondani szerettem volna. Ezt leszámítva hagyom magamat és a karaktereimet is szabadon mozogni abban a térben, amit teremtettem.

Az eddig megjelent 13 regényed közül melyiket sorolnád az ifjúsági kategóriába? Miért?

A legifjúságibb  ifjúsági regényem, szerintem az új regényem: A választás – Garaboncity meséi, ami ősszel jelent meg. Szerintem ez szól leginkább a tini korosztálynak a maga üzeneteivel. Kicsiben tanítja a fiataloknak a demokráciát, igyekeztem, hogy ez egészen észrevétlen maradjon az oldalakon. Ez egy titkos célom volt vele, de egyébként pedig a szórakoztatásukra mentem, hogy olyan könyvet írjak, amit van kedvük a kezükbe venni, és olyan jó érzés volt látni, amikor például a tizenhat éves fiam elmélyedt benne. Ez volt a legnagyobb siker ezzel a könyvvel kapcsolatban. Egyébként pedig ez a könyv a Csabai Garabonciás Napok rendezvénysorozat által ihletett történet, szintén személyes ügy. Annakidején húsz évvel ezelőtt kampányfőnök voltam a békéscsabai diákpolgármester választáson. Rengeteg csodás emléket őrzök onnan. Fantasztikus diákfesztivál volt ez az én időmben, és úgy éreztem, mindenfelé meg kell, hogy ismerjék. Ahogy látom, sikerült kedvet csinálnom hozzá, mert tényleg Békéscsabától Szombathelyig rendelik az olvasóim saját részre és a tinédzser gyerekeiknek is. Amire még büszke vagyok: a könyvet a Book24 az aktuális időszak legjobb ifjúsági regényének választotta.

Szurovecz Kitti: A választás - Garaboncity meséi

Tartasz rendhagyó irodalomórákat. Bemutatnád röviden azoknak az olvasóknak, akik nem ismerik?

Ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy ilyen szigorúan tartalmi elemekre épülő rendhagyó irodalomórát tananyaggal. Ez sokkal inkább egy motivációs beszélgetés a gyerekekkel arról, hogy miért jó dolog olvasni, miért éri meg olvasni. Ha olvasol, mennyivel leszel különb annál, aki nem olvas. Én hogyan lettem író, mit csinál egy író. Egyáltalán hogy kell elképzelni egy könyvnek a születését az első leütéstől a nyomdába kerülésig? Hogy kerülnek a könyvek az olvasók polcaira? Miért olyan drágák a könyvek? Mi mindenből épül fel egy kiadott példánynak a könyvesbolti ára? Sok-sok könyvkiadási apró kulisszatitok van, ami nagyon szokta érdekelni a gyerekeket. Nyilván ők a 14-18 éves korosztály, általában pályaválasztás előtt állnak, és nyitottan fogadják a történeteimet.

Ha jól tudom, az első rendhagyó irodalomóráidat A kisemmizett angyal című regényeddel tartottad. Miért pont ezt választottad elsőként?

Nem vagyok benne biztos, hogy ez volt az első, de az egyik ősszel egy nagyon fontos periódus volt az életemben, amikor sok-sok iskolát végigjártam ezzel a prevenciós előadással. Ugye a Kisemmizett angyal a prostitúcióban részt vevő kiskorúakról szól, és valójában prevenciós kötetként is funkcionál. Ezeken az órákon a kutatási anyagomat osztottam meg a gyerekekkel. Olykor elrettentő, olykor ijesztő, megindító történeteket, főleg női sorsokról meséltem nekik. Remélem, a fiatal lányok-fiúk, akik hallották ezt az előadásomat, még jobban fognak magukra vigyázni.

Mennyiben más A választás irodalomóra ehhez képest?

A választás irodalom órán gyakorlatilag elmesélem a Csabai Garabonciás Napok történetét, és az én személyes emlékeimet. Ezek néhol viccesek, máshol meghatók. Nagyon sok a nevetés ezen a rendhagyó irodalomórán. Általában, akik ott voltak, alig várják, hogy utána olvashassák a könyvet, keresik a könyvet. Egy-egy ilyen alkalom után nagyon sok gyerek felveszi velem a kapcsolatot Facebookon vagy Instagramon és megrendeli dedikálva, úgyhogy mondhatom, hogy szeretik.

Kik veszik fel veled a kapcsolatot, hogy tarts egy ilyen órát az iskolában?

Általában könyvtárak, könyvtárosok. Minden megyében van egy úgynevezett KSZR (Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer – a szerk.) könyvtár rendszer. Ők azért felelősek, hogy a kistelepüléseket ellássák kultúrával. Én általában kistelepülések iskoláiban, könyvtáraiban szoktam előadni. Ők remekül megszervezik nekem ezeket a körutakat, és azt kell mondjam, hogy mindig nagyon élvezem ezeket.

Mennyire aktívak egy ilyen foglalkozáson a fiatalok? 

Ez változó. Tényleg nem mindegy, hogy egy adott napon éppen milyen hangulata volt az osztálynak, amikor bementem. Én úgy érzem, általában azért sikerült őket feloldanom. Ha a pedagógus nincs a teremben, mert van, hogy úgy döntenek, egyedül hagynak velük, akkor általában mindig oldottabb a hangulat. Én elég könnyen tudok a gyerekekhez kapcsolódni, és nagyon jól szoktuk magunkat érezni. Mindig arra törekszem, hogy ráérezzek az adott gyereksereg hangulatára. Figyelem a reakciójukat, és abban a témában mélyedek el jobban, akár az irodalmat, akár a könyvkiadást, akár az újságírást tekintve, ami láthatólag érdekli őket. Mindig érzékenyek figyelek erre a jelekre, ezért még nem tartottam két egyforma irodalomórát. Hiszen mindig arra hegyezem ki a mondanivalómat, ami érdeklődést kelt bennük, tehát ebben alkalmazkodom hozzájuk.

Volt olyan mondat, kérdés, vagy bármi, ami szívmelengető volt vagy megrendített egy ilyen alkalmon?

Az egyik, ami eszembe jutott: minden rendhagyó irodalomóra végén sorsolok ki egy-egy ajándékkönyvet, abban a témában, amiben tartottam az előadást. Most éppen ősszel A választás-Garaboncity meséiből kapott egy példányt minden osztályban egy-egy kisfiú-kislány. Volt nekik szövegértési feladat, utána bedobtuk kalapba a neveket a megfejtésekkel, és akkor kihúztuk a két nyertest. Az egyik nyertes kisfiúra így legyintett is a tanár: Á, ő a büdös életben nem vett a kezébe könyvet. Ez a kisfiú másnap írt nekem a Facebookon, hogy nagyon jó a könyv, és azóta sem tudja letenni, ez az első regény, amit olvas. Az ilyenek azért úgy megmelengetik a szívem.

De nagyon édes volt az is, amikor Okányban tartottam előadást egy osztálynak, ami úgy nyolcvan százalékban lányokból állt. Az óra végén mindig meg szoktam kérdezni, hogy van-e valami kérdésetek. Bármit lehet kérdezni, nyugodtan, ne szégyenlősködjetek, mondjátok. Az egyik kislány félénken megszólalt az első sorban: Megnézhetjük a körmödet? Annyira cuki volt.

A fiatalok szeretik Kitti rendhagyó irodalomóráit

Szerinted mi okozza a legnagyobb nehézséget a fiataloknak?

Globálisan, én azt hiszem most a világban mindenhol jelenlévő bizonytalanság, motiválatlanság. A pandémiával együtt járó megváltozott helyzet. Még mindig nem igazán látjuk, hogy mik lesznek ennek a hosszútávú hatásai. Nagyon is érthető, ha a mostani gyerekek, fiatalok baromira talajvesztettnek érzik magukat, hiszen mi felnőttek is nagyon nehezen álljuk a sarat ebben a bizonytalanságban, hát még ők, akiknek most indul az élet és el kellene dönteni, hogy mit kezdjenek vele. De ilyen körülmények között nagyon nehéz. Szakmák tűnnek el a süllyesztőben, mindenféle változások vannak. Lehet, hogy a tegnapi álmodat ma már nem tudod megvalósítani. Mindig változni, változni, változni kell, és ez bizony lélekőrlő.

Hova fordulhatnak ma a fiatalok tanácsért? 

Most mondanám, hogy a felnőttekhez, de igazából a felnőttek sem tudják, hogy mi lesz. Ráadásul azt hiszem, hogy az én fiam esetében én vagyok az utolsó ember, akihez tanácsért fordulna. Sőt, a kéretlenül adott tanácsimat sem fogadja meg. Csak maximum utólag mondja el, hogy anya igazad volt, tényleg kabátot kellett volna vennem, mert ha így tettem volna, akkor lehet, hogy most nem lennék egy hete betegen itthon. Bár tudnám. Nem tudom, hogy mi számukra a helyes iránymutatás, és hatalmas felelőssége lenne annak, ha most azt mondanám, ehhez, vagy ahhoz forduljanak tanácsért.

Én tudjátok kihez szoktam? Van egy – ahogy én hívom - felsőbbrendű énem, aki mindig egy kicsit kívülről nézi a kis Kittikét, hogy mi mindent csinál itt a világban. Hiszek abban, ha valami nem úgy alakul, ahogy kellene, akkor ő rám fog szólni, és jelezni fogja, hogy változtassak. Picit ez ilyen önmegfigyelő státusz, de nekem ez működik a legjobban azt hiszem, hogy lásd, mit csinálsz, hogy legyél mindig tudatában annak, amit csinálsz. Ha már nem működik az, amit csinálsz, akkor változtass annak érdekében, hogy később jobb legyen.

A fiatok, Ádám is kamaszkorban van. Hogyan élitek meg ezt a korszakot? 

Hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel tarkítva. Ádám érdekes karakter. Jó a humora, rengeteget lehet nevetni vele, de csak amikor kedve van hozzá. Ugyanez igaz a beszélgetésekre is. Meg kell találni, amikor éppen nyitott arra, hogy dumáljunk, és olyankor bármennyi feladatom is legyen, el kell dobni kapát kaszát és beszélgetni vele. Egy kamasznál természetes, hogy van már igénye az intimitásra, hogy legyen saját tere. Meg kell találnunk azt a pillanatot, amikor ő nyitott arra, hogy hozzánk kapcsolódni tudjon. Máskülönben csúfos kudarcot vallunk, és nagyon rossz lesz a vége. Nálunk is vannak veszekedések, ezt azért elárulom, kamaszkorból kifolyólag, de egyelőre még sose feküdtünk le úgy este, hogy reggel még harag lett volna a szívünkben. Erre azért odafigyelünk.  

Üzenj valamit a kamaszoknak - és a szüleiknek! :) (Akár Ádámnak is üzenhetsz ;) )

Majdnem azt mondtam, hogy hajrá Kovács néni! Tudjátok, ahogy az a vicc van: az idős néni elmegy az orvoshoz, különféle problémákkal, és kiderül, hogy végstádiumú rákja van, és hát esélye sincs már arra, hogy meggyógyuljon. Néhány hét múlva el fog menni. Ezt az orvos őszintén meg is mondja neki, majd a néni a végén megkéri az orvost, hogy doktor úr, azért mondjon valami biztatót is. Erre azt mondja a doktor úr, hogy hajrá Kovács néni! Ezt tudom üzenni a kamaszoknak és szüleiknek. :)

Meg azt, hogy bármilyen nehéz is most a világ, tényleg minden elmúlik egyszer. Ez a pandémia is a múlté lesz, egyszer már csak a történelemkönyvekben olvasnak róla. Minden generációnak kijárt valami. Van, akinek egy háború, van, akinek egy ’56 akár, van, akinek egy rendszerváltozás, van, akinek meg most egy világjárvány. És van, akinek ezek együttese is. Az emberiség, ugyan nem sérülésmentesen, de nagyon sok mindent túlélt már. Ennek a sok mindennek a lenyomata ott marad a lelkünkben transzgenerációs szinten is, és nem egyszerű ezekkel a sebekkel együtt élni. A következő években mind a szülőknek, mind a gyerekeknek elképesztően fontos lesz, hogy a pandémia lelki feldolgozása ne maradjon el. Hogy foglalkozzunk a lelkünkkel, és ha úgy érezzük, segítségre van szükségünk, merjünk kérni.

Köszönjük szépen, hogy válaszoltál a kérdéseinkre!

Gina, Petra

*

Kitti szerzői oldalai

Facebook: https://www.facebook.com/gyemantfiu

Instagram: https://www.instagram.com/kitti.szurovecz/